Múlt a jelenben/3

”Sokáig csend volt. Mindketten hallgattak, s kerülték egymás tekintetét. Végül a fiú törte meg a csendet:
- Jajj, de faragatlan vagyok! Még be sem mutatkoztam! A nevem Kazumoto Takanachi. De csak nevezz Kazu-nak. És téged hogy hívnak?
- Kagome Higurashi-nak.
- Szép név – csendesen még hozzátette – Akárcsak a viselője.
Kagome minden szavát hallotta. Kissé el is pirult… „Nem, nem, nem!” Ellenkezett magá¬ban. „Hiszen ő Inuyashát szereti!” Még mielőtt bármi nyomát észrevehette volna a fiú a za¬vargásából, témát váltott.
- Ha nem tudod, ki vagy, honnan ez a teljes név?
- Mikor a korházban észhez tértem, kérdezgették, ki vagyok, de nem tudtam rá felelni. Te¬rápiákon vettem részt, de az sem segítet. Majd az engem kezelő orvos magához vett (s mivel nem volt gyermeke), befogadott a feleségével a családjukba. Innen a vezetéknév. A kereszt¬nevem pedig már előre el volt tervezve, amit első gyermeküknek szántak volna. Ott tanultam –meg zongorázni is – s elkezdett egy gyönyörű, lassú dalt.
Kagome érdeklődve hallgatta Kazut, s figyelte a kezét, ahogy játszik. Nem tudta még min¬dig elhinni. Itt ült a zongoránál a nagy Sesshoumaru, aki kemény és kegyetlen volt. De most! Szelíden és lágyan bánt a hangszerrel. Könnyes mozdulatokkal lépegettek ujjai a billentyű¬kön. A lány figyelte a játékot, s hallgatta a melankolikus dallamot. Teljesen magával ragadta. Majd tekintete a kezekről egyre feljebb haladt, és az arcon állt megy, ami a zongorázásra kon¬centrált.
De minden darabnak egyszer vége lesz. Kazu befejezte és fölnézett a lányra, aki még min¬dig őrá meredt. Nézték egymást percekig. Aztán mindketten pirongva elfordultak a másiktól.
- Gyö… gyönyörű dal volt – hebegte Kagome.
- Akárcsak te – mondta a fiú, de a hang még félúton elnyelődött.

Kagome körbevezette Kazut az iskola területén. Az épület hatalmas, így az út is hosszú volt. Befejeződött a tanítás. A két fiatal megállt a kapuban.
- Hol laksz? – kérdezte Kazu.
- Itt a közelben.
- Elkísérhetlek?
- Pe… persze.
Együtt mentek végig a kis utcákon. Kagome háza előtt megálltak.
- Akkor – kezdte a fiú – Majd holnap találkozunk.
- I… Igen.
Kazu odahajolt a lányhoz és egy puszit nyomott az arcára.
- Szia! Akkor holnap.
- Szia.
Azzal a fiú elment. Kagome figyelte egy darabig, amíg be nem fordult az egyik saroknál. Elindult befele az épületbe. Az ajtó nyitása után megdöbbent. Ott volt a három barátnője és a nagypapája, és ravaszul vigyorogtak.
- Most meg mi van? – kérdezte lepődötten.
Semmi, semmi – vágták rá kórusban.
- És Inuyasha hol van? – érdeklődött.
- Már elment.
A nagypapa lenn maradt, a négy lány felment a szobába.
- Olyan szerencsés vagy Kagome – sóhajtozott az egyik barátnője – Ott van Inuyasha, most meg ez a fiú.
- Álljunk csak meg egy percre! Kazu a barátom, semmi több! Én Inuyashát szeretem.
- Szóval Kazunak hívják?… Egyébként Inuyashánál is így tiltakoztál az elején, és tessék: most együtt jártok. Szegényke! Most bajban van.
- Nem, nem, nem! Egyáltalán nem kell aggódnia emiatt. Én csakis őt szeretem.
- Majd meglátjuk!

Besötétedett, mire a három lány hazaindult. Kagome a kapuig kísérte őket, ott elbúcsúztak, s elmentek. Távozásuk után figyelte őket egy darabig, s a bent mondottakon gondolkodott. „Hogy tudnám Inuyashát elhagyni!” Mérgelődött. „Ilyet gondolnak rólam? Ezt sose tenném meg. Főleg nem Kazuval… Sesshoumaruval.”
Egy hang szólalt meg a háta mögött:
- Szia Kagome!
A lány ijedten hátrafordult. Akit látott, most nem volt megnyugtató, mint máskor. Inuyasha volt az teljes valójában. Pontosabban az ember formájában, mivel telihold volt.
- Bocsi, hogy nem jöttem hamarabb, de fontos elintéznivalóm volt. És mint ember nem volt könnyű, de… Nézd mit hoztam!
Azzal elő vett egy égkődarabot. Odament Kagoméhoz és a nyakláncához illesztette a szilán¬kot. Már szép nagy darab megvolt belőle. Több, mint a fele.
Inuyasha felpillantott a lányra, aki kerülte a tekintetét. Közelebb hajolt hozzá, de félúton megállt. Nem tetszett Kagome hidegsége.
- Mi a baj? – kérdezet.
- Semmi – mondta halkan – Csak… nem vagyok jól. Egy kicsit fáj a fejem.
- Ilyenkor jót tesz, ha a szabadban vagy. Valószínű, hogy a sulit még nem szoktad meg. Gyere, menjünk a belvárosba. Van ott egy karnevál.
- Most inkább lefekszem. De te mehetsz, ha akarsz.
- Nélküled sehova se jó menni – közelebb hajolt hozzá, de a lány elfordította a fejét.
Elbúcsúztak. Kagome bement a házba. Inuyasha értetlen volt. Olyan hideg volt hozzá, mint-ha… nem is szeretné. Tegnap még jól megvoltak. Most meg! Mint aki… Talán már mást sze-ret?
Sokáig tűnődött rajta, majd elment a karneválra. A kérdések ott sem csendesedtek."