Egy nő ment le a folyópartra. Addig akarta befejezni a mosást, amíg a fia alszik. Sose volt nyugta, ha a kisfiú ébren volt azért nem, mert a gyerek mindig tele volt energiával. Ha aludt azért nem, mert a házimunkával kellett foglalkoznia.

A kisfiú – anyja nagy örömére – egészen jól viselkedett másokkal szemben. Bár Izayoi nem gyakran vitte az emberek közé. A fia nem egy közönséges kisfiú volt. De kezdjük az elejéről…

Izayoi fiatal korában megismert egy fiút. Fura fiú volt, tulajdonképpen egy erős démon de nem sokat foglalkozott ezzel, hiszen a szerelem teljesen elvakította. Ahogy a fiút is. A fiú miután pár évig jártak megkérte a kezét és Izayoi boldogan igent mondott. Szerelmük gyümölcse lett az a kisfiú, aki most békésen aludt benn a házban.

Miután a gyermek megszületett boldogan éltek egy darabig, de nem sokkal később Izayoi haza akart térni, de szerelme nem akarta megengedni neki. A lány éjszaka kiszökött és hazalátogatott. Otthon szörnyű tény fogadta. Egyik éjszaka rátörtek a házra, megölték a bent alvó szüleit, minden vagyonukat elvitték, a házukat pedig felgyújtották…

Izayoi azonnal visszaindult. Mire a házhoz ért már messziről meghallotta az akkor fél éves kisfiú sírását. Beszaladt a házba. A kisfiú a feldúlt és kifosztott ház üres szobájának a padlóján hevert. Volt mellette egy levél is a szerelmétől:

Izayoi!

Sajnálom, hogy így kellett történnie, kértelek, hogy ne menj el

te mégis megtetted. Nem hibáztathatlak érte!!! Azt tetted amit jónak véltél!

Démonok támadtak a házatokra és ölték meg a szüleidet. Most engem vettek célba.

El kellett jönnöm! Ha ott maradnék nem lennétek biztonságban,

és nem akarlak veszélybe sodorni titeket.

Ígérem meglátogatlak! És a fiunkat is!

Szeretlek mindkettőtöket! Csókold meg a fiút helyettem is!

És ne feledd: nagyon vigyázz a fiunkra Izayoi szerelmem!

Nagyon vigyázz Inuyasha-ra!

Azóta 8 év telt el. Inuyasha apja ígéretéhez híven meglátogatta őket minden egyes évben, amikor a fiuk (Inuyasha) születésnapja volt. Inuyasha nem emberi léte egyedül a fülein látszódott. A feje tetején volt két kis "kutyafüle". Izayoi attól félt, hogy a fiú vadabb lesz, mint társai démoni léte miatt, de eddig az ellenkezője bizonyosodott be. Talán külseje miatt talán más miatt, a kisfiú nagyon visszahúzódó volt. Az asszony nem tudta, hogy amikor nincs a fia mellett a többiek kigúnyolják. Azért nem szeretett közéjük menni. Az asszony csak később jött rá, hogy bántották a fiát.

Inuyasha-t zavarta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek a faluból. Azt se tudta megérteni miért félti az anyja minden apróságtól. Normális füleket akart, mint más gyerekek. Azt viszont szerette, hogy sokmindent megérzett. Fura szagokat. És kifejezetten jól hallott. Egyszer történt vele, hogy álmából felébredve embernek érezte magát, és ahogy megtapogatta a füleit nem voltak a fején. Azt hitte álmodik és vissza is aludt. Másnap elmesélte az anyukájának, de ő csak mosolygott rajta... Úgy gondolta élénk a fantáziája. Nem is sejtette, hogy éjjel tényleg ember lett a fia.

Aznap miközben a fiú békésen szunyókált, nem is gondolta volna, mik történnek eközben a folyóparton…

–Izayoi! – szólt egy rideg hang.

–Ki vagy, és mit akarsz tőlem!? – ahogy a nő hátrafordult szembetalálta magát egy fura fickóval. Nem, biztos, hogy nem ember volt. Fura fülei voltak, nem olyan mint Inuyasha-nak olyan mint Inuyasha apjának. De az ő szeme nem melegséget, hanem hideg ellenszenvet tükrözött.

–Az mindegy, hogy én ki vagyok. A fiadért jöttem.

–Nem adom a fiam senkinek!

–Ahogy akarod, akkor megyek és elviszem. – azzal elindult a ház felé. Izayoi megpróbált utána szaladni, de elbotlott.

Pár perc múlva a furcsa idegen kilépett a házból. Fújtatott a méregtől.

–Hol van a fiú? – kérdezte dühtől tajtékozva. Addigra a nő is felállt és leporolta magáról a koszt.

–Nem volt bent? – kérdezte. Kicsit megnyugodott a hírtől. Biztos meghallotta a kicsi, hogy valami baj van és elbújt valahova. De nem volt ilyen szerencséje. Az igaz, hogy Inuyasha elbújt, mert idegent érzett, de amint meghallotta az anyja hangját elő is szaladt rejtekhelyéről.

"Jaj ne!!!" – gondolta az anyja.

–Aha! Elő is bújt! – mondta gúnyosan a másik.

–Képzeld! Azt álmodtam megint, hogy ember vagyok!! – szaladt Inuyasha az anyja felé. Izayoi felvette és magához ölelte.

–Jól van! De miért jöttél elő? Ha egyszer ilyen jól elbújtál, hogy a csúnya bácsi nem talált meg!

–Mert azt hittem bántani akar, és jöttelek megvédeni! Jó?

–Jaj te!!!

–Ha! Szánalmas! – morgott a másik. – Ebből elég! – szólt kis idő múlva. – Magammal viszem a fiút, ha tetszik, ha nem!

–Márpedig Inuyasha velem marad!

–Ne reménykedj! Ha valamit én úgy akarok az úgy is lesz. Nekem sincs az ínyemre, hogy egy korcsot felügyeljek!…

–Inuyasha nem korcs!

–Mégis mi! Talán ember?! Nem! Akkor talán démon?! Hát az sem! Akkor mégis mit mondjak erre a félszerzetre! Ő csak egy KORCS!

Inuyasha hallgatni se tudta inkább a fülére tette a kezét és összehúzta magát. Nem akart tudomást venni a külvilágról.

–Izayoi! Nem akarok veled vitatkozni! El kell hoznom a fiút és kész. Nem fogok veled harcolni a gyerekért. Nem ér annyit az a korcs, hogy meghalj érte…

–Te nem bánthatod az anyukámat. – kiabált rá Inuyasha. Annyira azért nem fogta be a fülét, hogy ezt ne hallja.

–Akkor gyere és harcolj meg érte. – provokálta őt a démon.

Inuyasha kiugrott az anyja kezéből és már ugrott is a démonnak. Izayoi megpróbált utána kapni, de nem érte el. Túl gyors volt. Inuyasha nekiugrott a démon kezének és beleharapott. Az idegen mintha meg se érezte volna, erősen megfogta a kisfiút. Izayoi közelebb szaladt, de a démon ellökte.

–Köszönöm a szíves együttműködésedet. Remélem még találkozunk…

–Várj! Ne vidd el!

–Miért is?

–Mert az apja egy hatalmas és erős démon. Ha megtudja mit tettél megkeres és megöl.

–Oh! Még nem mondtam volna! Engem Inuyasha apja küldött, hogy hozzam el a fiút!

–Miii? – Izayoi-ban egy világ omlott össze.

–Hahahaha! Mellesleg kérdezted a nevem. Akkor bemutatkozom, a nevem: Sesshoumaru. Inuyasha bátyja vagyok. Az apánk meghalt. Az volt az utolsó kérése, hogy vigyázzak erre a korcsra. Mostanáig elkergette a környékről a démonokat, de már nincs itt, hogy megvédjen titeket. Sajnos nem tagadhatom meg tőle ezt a kérést. Pedig hidd el, szívesen végeznék az öcsémmel. De sajna nem lehet. Bár csak a nagykorúságáig, vagyis amíg 16 éves lesz. Addig taníthatom! – panaszkodott. – Milyen megalázó… Na viszlát! – azzal eltűnt egy szempillantás alatt.

Izayoi egy perc alatt tudta meg, hogy özvegy, és maradt talán örökre teljesen egyedül…