2. fejezet: „Nem áll szándékomban megmenteni téged!”

Kagura be volt zárva egy alagsori cellába, Naraku kastélyában. Keze ki volt láncolva a falhoz, szemeit kisírta. Most aludt, de ajtónyikorgásra felriadt. Kanna lépett be, kezében a tükrén kívül ott volt Kagura legyezője.

Kagura: - Kanna! Mit keresel itt?

Kanna: - Naraku elment.

Kagura: - Hova?

Kanna: - Nem tudom, de nincs a kastélyban.

Levette Kagura kezéről a láncokat, és visszaadta neki a legyezőt. Kagura értetlenül nézett húgára.

Kagura: - Miért segítesz nekem? Ezért meg is ölhet Naraku.

Kanna tükrében megjelent Sesshoumaru alakja, aki egy dombon állt. Majd látta Narakut, aki feltűnik Sesshoumaru mögött. Harcoltak, de a tükör nem közvetítette a beszélgetésüket. Kagura amilyen gyorsan csak lehetett eltűnt a kastélyból.

Eközben Sesshoumaru türelmesen várta Narakut. Tudta, hogy el fog jönni a Shikon szilánkért.

Naraku: - Sesshoumaru nagyúr! Van nálad valami, ami kell nekem.

Sesshoumaru: - Kell? Akkor harcolj meg érte.

Elkezdtek csatázni. Naraku teste egy hatalmas mohás gyökércsomóhoz hasonlított. Csakhogy a gyökerek egyre nőttek, és el akarták nyelni Sesshoumarut. A szellem a kardjával minden ilyen indát elpusztított. Lassan Kagura is megérkezett. Ijedten látta, hogy Sesshoumaru megsérült. Minden egyes kardsuhintás fájdalommal járt, mert egyetlen karja is megsérült. Naraku megint támadott, és ezzel eltörte ellenfeje karját.

Kagura: - Sesshoumaru!

A szellem felkapta a fejét, és Naraku is. A démon balkarján kidagadtak az erek, majd megjelent egy szív. Ökölbe szorította kezét, mire Kagura a fájdalomtól összeesett. Kinyitotta legyezőjét, és négykézlábra állt.

Kagura: - Sárkánykígyók tánca!

A támadás levágta Naraku balkarját, aminek helyébe rögtön másik nőtt. De Kagura szabad volt. Csak ne vigye el Naraku a régi karját is. A démon megindult Kagura felé. A nő riadtan nézett Sesshoumarura, akinek kiolvasta a szeméből, hogy nem fog neki segíteni. Nem is nagyon tud törött karral. Már csak egy csoda segíthetne. És a csoda meg is történt. Megjelent Aun teljesen egyedül, és megtámadta Narakut. A démon dühösen a sárkány-ló nyomába eredt, mit sem törődve Kaguraval, és Sesshoumaruval. Kagura odament Sesshoumaruhoz.

Kagura: - Jól vagy Sesshoumaru?

Sesshoumaru nem nagyon tudta mit feleljen. Ilyet még soha nem kérdeztek tőle. Végül csak bólintott.

Kagura: - Hol van az a kislány, aki mindenhova elkísér?

Sesshoumaru: - Ahol hagytam őt, és Jyakent. Remélem.

Kagura: - Félek, hogy Narkau bosszúból őket veszi célba.

Sesshoumaru: - Legjobb, ha visszamegyek hozzájuk.

Lassan felállt, de a vérveszteség miatt szédülni kezdett. Belátta, hogy így nem tud messzire menni. Úgy döntött, hogy az erdő közepén álló fa tövébe telepedik le. Kagura segített neki elmenni odáig.

Sesshoumaru: - Menj, és keresd meg Rinéket. Vidd el őket az öcsémhez, és ezt add vissza annak a Kagome nevű lánynak.

Azzal odaadta a Shikon szilánkot, ami a csali szerepét játszotta. Kagura: - Hát ezzel csalogatta magához Narakut De vajon miért? Seshoumaru elaludt, és Kagura elindult, hogy teljesítse, amit a szellem kért tőle. Már nem állt Naraku irányítása alatt, de még fent állt annak a veszélye, hogy a démon eljön érte, és elnyeli, mint annak idején Musout.

Közben eszébe jutott, hogy Sesshoumaru egyszer régen mit mondott neki. Hogy nem is árulja el igazán Narakut, ha nem száll szembe vele nyíltan. Megtette. Pedig Sesshoumarunak nem állt szándékában megmenteni őt.